Egyéb

Kilábalás a válságból

Az ember életében vannak olyan időszakok, melyek nem hogy a várt eredménnyel vagy a folyamatos fejlődéssel nem kecsegtetnek, hanem bizony iszonyat nagy kihívás elé állítják az embert, hiszen akár minden összedőlhet, megszűnhet a munkahely, összeomolhat a család, véget érhet egy kapcsolat, de fel kell állni és tovább kell menni, ha épp arra van szükség, akkor bizony újra kell építeni az egész életet.

Én azt gondoltam, hogy ilyen időszakok nem sok ember életében adódnak, de rá kellett jönnöm ahogyan a saját példámról beszélgettem a barátokkal, ismerősökkel, hogy bizony ez mindenki életében előfordul, a szerencsétlenebbek életében akár többször is, csak nem igazán beszélnek róla, igyekeznek túllépni rajta és ténylegesen újra építeni az életet. Ebből kifolyólag például egy barátomnál azt sem tudtam, hogy ő már volt nős, csak elég gyorsan elvált, és éppen ezért nagyon kevesen tudják az életéből, így mindenki azt gondolja, hogy neki nem volt még része vagy szerencséje ebben.

Én is hasonló cipőben jártam nem olyan régen, hiszen összedőlt körülöttem minden. A munkahelyem megszűnt és hiába keresgéltem, nem igazán leltem rá semmi olyanra amit szivesen csináltam volna és ami anyagilag is megfelelő lett volna, a párom pedig egészen egyszerűen elhagyott, így egyedül találtam magamat, és mivel az ő házában éltünk, ezért még a lakhatásom sem volt megoldott. Ekkor pedig gondoltam egy nagyot, és úgy döntöttem, hogy Budapest területén fogok elkezdeni keresgélni, és egy szoba bérlés segítségével a költségeimet alacsony szinten igyekszem tartani az elején, amíg nem találok olyan munkát, ami minden téren megfelelő lesz számomra. A kiadoszobabudapest.hu oldalon pedig rengeteg gyönyörű kiadó szoba állt a rendelkezésemre, és nem mellesleg a keresgélésben hihetetlen nagy segítség volt ez a kis csapat, vagyis a tökéletes szolgáltatásra leltem a Global Best Property Zrt. csapatának személyében. Mindenkinek csak javasolni tudom hogy keresse fel ezt a kis csapatot ha segítségre van szüksége kiadó szoba vagy szoba bérlés kapcsán, mert náluk jobban senki sem fog tudni a segítségére lenni, ebben biztos vagyok.

Kilábalás a válságból Read More »

Neked is szükséged lehet rájuk

Bizonyára nagyon sok ember van úgy a klíma kérdéssel, mint én, hogy igazából gyűlöli, mert mindig megfázik tőle, fáj tőle keze, dereka, válla, és egyáltalán nem tudja úgy beállítani, hogy az neki jó legyen, hiszen a kollégák sokkal hidegebbet szeretnének, ezért otthon nincs is ilyen tervbe véve. Én is sokáig gondoltam így, aztán megvettem egy tetőtéri lakást és azonnal rájöttem, hogy nyáron, negyven fokban bizony nem fogok tudni ott megmaradni a két gyerekemmel és a férjemmel, mert iszonyat meleg van, nem csak nap közben, hanem este is. Egyszerűen nincs lehetősége lehűlni a lakásnak, és egy ördögi kör forog, amiben már a végén az ember pihenni se tud.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy még ha csak keveset használjuk is, de kell otthonra a klíma. És mennyire jól tettem, ugyanis a djgepeszet munkatársait választottuk kivitelezőnek, akik ajánlásból érkeztek hozzánk, mert két ismerősünknek is ők csinálták a klíma rendszer telepítés feladatait, és ezért biztosak voltunk benne, hogy gyorsan, tökéletesen és jó áron dolgoznak. Mi azonban ettől sokkal többet kaptunk tőlük.

Terveztek nekünk ugyanis egy olyan rendszert, ami hihetetlen jól működik, nekem sem okoz problémát egyáltalán a használata, ugyanis nem direktben érkezik rám sohasem a levegő és így annyira kényelmes és használható a rendszer, hogy én még a mai napig sem hiszem el. Hihetetlen fontos a klíma rendszer tervezés feladatának tökéletes megoldása, most már én is tudom, hogy tulajdonképpen nagyon sok helyen ezzel van baj és nem a klíma használat módjával.

Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, mert ők a klímaszerelés budapest területének legjobbjai, és biztos vagyok benne, hogy mindenki maradéktalan elégedett lesz az eredménnyel és magával a munkafolyamatokkal is, aki felkeresi őket. Nem mellesleg pedig hihetetlen jó áron dolgoznak, ami manapság a maximális minőség mellett a legnagyobb kincs. Én csak velük fogok innentől dolgoztatni bármilyen klímaszerelés vagy gázszerelés válik aktuálissá.

Neked is szükséged lehet rájuk Read More »

Egy új szokás

Az ember amíg fiatal nem igazán foglalkozik az egészség szóval, legalábbis jobb esetben semmi sem készteti arra, hogy egyáltalán felfogja, mennyire szerencsés, hogy teljesen egészséges és nincs semmilyen fizikai problémája vagy betegsége, élheti világát, azt csinálhat amit csak szeretne, és teljesen természetes, hogy ez neki akkor eltűnhetetlennek számít, és hiába mondják neki a felnőttek, hogy foglalkoznia kell magával, és ez a folyamatos jólét tűnendő, ő csak éli világát és hajtja előre a kereket. Én is így voltam ezzel. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd azon kell tanakodnom, hogy hol is kezdjem a munkát az életmódváltás terén, hogy újra lendületbe tudjam hozni az egészségem és a fizikai szervezetem újra jó formába tudjam hozni.

Hihetetlen nagy szükségem volt a vitamin pótlásra, hiszen a vérképem rámutatott, hogy alapvetően mindent a táplálkozás területén kell elkezdenem. Persze mindezek mellett növelnem kellett a folyadékbevitelemet és sokkal többet kellett mozognom is. A mindennapi étkezés során azonban nem igazán tudtam annyi vitamint bevinni mint amire szükségem lett volna, és még se ehettem egész nap gyümölcsöt és zöldséget a munkahelyemen sem, ezért kutatni kezdtem, hogy mivel tudnám megkönnyíteni a dolgot, és a megoldás a gyümölcslé lett. Hála a jó égnek az egyik nagyon jó barátom ajánlott egy tökéletes márkát a simigyümölcslé formájában, ami egészen egyszerűen feldobja a mindennapjaimat és iszonyatosan finom. Az én örök kedvencem a fekete berkenyelé, de nagyon sok alma levet is fogyasztok. A vérképem egyre jobb, a hangulatom is egyre kedvezőbb, sokkal kevésbé vagyok fáradékony és még finomakat is ihatok. Teljes főnyeremény ez az új szokásom.

Egy új szokás Read More »

A legeslegjobb társ

Amikor nyugdíjba vonultam ezelőtt egy évvel azt gondoltam, hogy nekem bizony már semmi teendőm nincs, céltalan lettem, talán kicsit még azt is mondatom, hogy elért e depresszió is, és persze kik vették volna ezt jobban észre, mint a saját gyerekeim, akik azonnal természetesen aggódni is kezdtek. Ezt én csak utólag tudom ennyire biztosan, ahogyan elmesélték, akkor maximum csak abból éreztem, hogy kisebb – nagyobb feladatokat találtak ki nekem. A lányomtól például kaptam rengeteg virágot, amit nagyrészt ki kellett ültetnem a kertbe, és aztán persze gondozni, ha kellett vissza vágni, metszeni és még sorolhatnám. Ez egy kicsit segített is, hogy ne lássam annyira borúsan a helyzetet és ne érezzem azt, hogy nekem már igazság szerint nem nagyon van feladatom, eljárt felettem az élet, és nem tudok magam elé új célokat kitűzni.

A fiam aztán kisebb-nagyobb átalakítás ötletével állt elő, ami egyrészt a konyhát, másrészt pedig a nappalit érintette, kis mértékben még a fürdőszobát. Ennek egy részét meg is csináltattuk, közben még több ötlet érkezett a kertre vonatkozóan, a kertben lett egy üvegház, ami szintén örömteli feladatokkal látott el, és minden percét élveztem az ott töltött időnek. Szóval szépen lassan a gyerekeim segítségével kilábaltam ebből az érzelmi válságból. Persze volt hozzá egy nagyon jó társam, aki biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokáig az is marad, a https://extrembazar.hu/ oldal, amelyről rengeteg hasznos dolgot, különleges eszközöket rendelhettem egyrészt a lakás rendben tartásához, tárolókat például, és a kinti munkálatokhoz szintén számtalan nagyon hasznos dolgot rendeltem innen, és mindegyikkel nagyon meg is vagyok elégedve. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az oldalt, aki hasonló feladatok elé néz vagy hasonló célokat tűz ki maga elé.

A legeslegjobb társ Read More »

A lányom új kedvence

A gyerekek hihetetlen cukiságokra és bosszúság okozására is képesek nagyon sokszor. Persze ez minket felnőtteket nem tud eltántorítani attól, hogy imádjuk őket. Bármit megtennénk értük. Csak hát szeretnénk jól csinálni azt a bizonyos, sokszor misztikusnak tűnő gyereknevelést és annak feladatait. Igyekszünk példát mutatni nekik, igyekszünk minden esetben úgy eljárni, hogy büszkék lehessenek ránk, hogy fel tudjanak nézni ránk, még akkor is, ha ez nagyon sok esetben igen nehéznek tűnik. Persze néha félre is siklanak dolgok, de azért általánosságban én a saját életemet tekintve azt mondhatom, hogy alapjaiban mindig jól mennek a dolgok. A kislányom ma már tininek számít, és nagyon sok esetben hihetetlen büszke vagyok rá.

Persze igyekszem is mindig kimutatni, hogy ha valamiért büszkélkedem, igyekszem neki jelezni, ha valamit jól csinál, és azt is, ha valamit nagyon máshogy kellene csinálnia. Nemrég például egy az osztályában fellépett hatalmas konfliktust segített megoldani az osztálytársai számára, és iszonyatosan büszke voltam rá. Nem sűrűn fordul elő, hogy egy tini nem kineveti és kifigurázza ezeket a helyzeteket és ezeket az embereket, hanem segítséget nyújt nekik a konfliktus és a problémák megoldására. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy meg is lepem egy ajándékkal.

Régóta szeretne már rendelni ugyanis a család egyik kedvenc oldaláról, a leakcioztuk oldalról egy selfie lámpát, aminek segítségével szuper képeket tud csinálni magáról, és hát segít a mostanság egyre sűrűbben előforduló internetes beszélgetésekkor az arcának megvilágításában. Sajnos ez a korszak most nem igazán kedvez a tiniknek, mert nagyon sokszor otthon kell maradniuk, és olyan dolgokat is online kell megélniük, ami járna nekik a valóságban is, mint például a szalagtűzés vagy az érettségi. Egy biztos, ennek a kis lámpának nagyon örült, és biztos, hogy nagy segítséget is fog adni neki ezekhez az online dolgokhoz is.

A lányom új kedvence Read More »

Mert a legjobbra van szükséged

A mai világban, és főleg az internet segítségével már rengeteg szektorban hatalmas a verseny. Jobbra balra ha néz az ember azt látja, hogy szolgálatók vagy termelők várják, hogy a vásárló őket válassza, vagy az ő termékeit vegye meg. Persze rengeteg dologtól függ azért a választás. Nem lehanyagolható a minőség, a hozzáállás a vállalkozó, az alkalmazottak részéről, de kell bizony hozzá egy megfelelően megtervezett és megvalósított marketing terv is. A reklám ugyanis alapvetően azt hivatott megmutatni a nagyérdemű potenciális vásárló közösségnek, hogy mitől másabb és jobb a terméke annak aki reklámozza. Nem befolyásolás vagy manipuláció lenne az elsődleges cél vagy feladat és nem is hazugságok, hanem a termék bemutatása és annak előnyeinek kidomborítása. Mi ennek szellemében készítünk reklámokat és ennek szellemében ajánlunk is partnereket a hozzánk fordulók számára.

Manapság nem meglepő módon nagymértékben felerősödött az online jelenlét. Nagyon sok vállalat csináltat weboldalt és webshopot, ha még eddig nem rendelkeztek vele és kezdenek reklámozásba az internet világhálóján. Nagyon fontos, hogy egyre népszerűbb a képeken keresztül történő reklámozás, mely kevés szöveggel kiegészítve tökéletesen képes bemutatni a terméket, annak minden előnyével együtt. Ehhez azonban a reklámfotózás területén maximális szinten jártas, tapasztalattal és tudással rendelkező szakértő csapat segítsége szükséges, akik nem csak szép, de tónusaiban, világításban és színekben is tökéletes képeket készítenek számunkra. Enélkül ugyanis az egész egy felesleges költségnövelő tényező lesz. Nem fog biztonságos igényt kelteni a vevők körében a vásárlásra. Válasszunk tehát profi szakembert, hogy a reklámok életre keljenek és a vevők vásároljanak általa. Egy tökéletes partnert ajánlani is tudok, a szikyfoto.hu személyében.

Mert a legjobbra van szükséged Read More »

Ha tökéletes védelmet keresel

Nekem már amióta az eszemet tudom apple termékeim vannak. Egyrészt persze mert nő vagyok és nagyon tetszik a kialakításuk és a design amit használnak, másrészt pedig hihetetlen könnyű és gyors a használatuk. Egyszerűen imádom hogy rettenetesen gyorsan és könnyen tudom őket minden szituációban használni, akár még egyszerre is, ha arra van szükség. Imádom, hogy nagyon gyorsan és elképesztően egyszerűen szinkronizálja például a gépem és a telefonom egymás között az adatokat. Nem kell használnom semmilyen kábelt vagy külön programot, egyszerűen csak annyit csinálok, hogy kinyitom a gépet és egy pár perc után már használhatom is a telefonommal készített képet vagy bármilyen jegyzetet.

Az ipad készülékem pedig maga egy csoda, azt már nem is részletezem, hogy mennyire jól használható a mindennapok során, de a munkámban is. Egyetlen problémám volt ezekkel a készülékekkel, hogy iszonyatosan sérülékenyek. Nagyon kell vigyázni rájuk, hogy ne üssük őket oda sehova és egyáltalán nemhogy leejtsük őket, mert azonnal sérülnek és azonnal törnek. A tokok viszont sokszor szerintem nem túl szépek és rontanak a megjelenésükön.

Nekem is sokáig kellett keresgélni olyan helyet, ahonnan szép és esztétikus, mégis maximális védelmet nyújtó tokokat tudok rendelni, de hála a jó égnek megtaláltam a ipadtokok.hu oldal személyében. Azóta már minden eszközömre sikerült szép tokot szereznem, ipad tokom pedig már három is van. Nem tudtam ugyanis dönteni, mindegyik nagyon tetszett és teljesen más stílus és szín, úgyhogy tökéletesen kiegészítik a mindennapi megjelenésemet is. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az oldalt és a termékeit, mert kimagaslóan jó minőséget képviselnek és nagyon jó áron hozzájuk lehet jutni, nem beszélve arról, hogy tejesen egyediek.

Ha tökéletes védelmet keresel Read More »

Hallottál már róla?

Én akárhányszor kerültem az ajándékozással kapcsolatban nehéz helyzetbe, sosem találtam olyan oldalt, ami megfelelő ötletet adott volna az ajándék terén. Kerestem én mindenhogy az ajándékötlet kifejezésre, de csak hasznavehetetlen, legfőképp saját terméket reklámozó oldalak jöttek elő, és nem igazán tudtam mit kezdeni velük. Ilyenfajta keresésből sosem lett sem ötlet sem pedig ajándék. Pedig sokszor lett volna rá szükség, mert én valahogy nagyon nem vagyok jó ezen a téren. Sem ötletben sem pedig kivitelezésben. Nekem mindig is többet jelentett egy közös vacsora vagy egy jó pohár bor, egy jó beszélgetéssel, egy színház vagy valami más közös program mint egy tárgyi ajándék, de hát ezt nyilván csak a felnőtt ismerőseim körében tudom így megoldani, egy gyerek szeret ajándékot bontogatni és kapni, és ez teljesen jól is van így. Csak én kerülök általa nehéz helyzetbe.

Most azonban, hogy közel fél éve az egyik ismerősöm ajánlott egy oldalt, a GrandStores oldalát, ahol rengeteg jobbnál jobb termékhez lehet hozzájutni, ami tulajdonképp azt mondhatom, hogy a család bármely tagjának kínál megfelelő termékeket és így ötleteket is, sokkal könnyebb a dolgom. A felnőttek részére megtartom a vacsora és bor szokásomat, de a gyerekek részére itt ez az oldal egy igazi kánaán.

Imádom, és azt gondolom, hogy mindenkinek, aki hasonló típus mint én meg kellene ismerkedni vele, mert még egy ajándék ötletek fül is segít annak témát választani, akinek halvány fogalma sincs arról, hogy mondjuk egy gyerek vagy egy tini, vagy épp idős ember minek tudna örülni egy-egy ünnep kapcsán az ajándékdobozból előbukkanva. Ha nem hallottál még róla keresd fel, biztosan nem fogsz csalódni benne te sem!

Hallottál már róla? Read More »

A férjem sosem hisz nekem

Egy nő alapvetően nem buta, nem ostoba, és nem gondoljuk, hogy nem ért semmihez – mondta a férjem valamelyik nap, amikor arról volt szó, hogy szinte soha nem hisz nekem, ha valamilyen újdonságot vagy megdöbbentő dolgot szeretnék elmesélni neki. De olyan szinten nem, hogy a végén már vérre menően vitatkozunk a dolgok felett, és valakinek be kell bizonyítania hogy igaza van, mert addig nem nyugszik köztünk a levegő. Én ezt egyre inkább nehezményezem, mert úgy érzem, hogy úgy tekint rám ilyenkor mint egy aranyos, de buta gyerekre, és szinte mindig bebizonyosodik, hogy nekem van igazam, de ez a következő alkalommal rajta semennyire sem látszik. Azt hiszem ezt hívják egonak.

A legutóbb például meséltem neki, hogy lehet, hogy megtaláltam a megoldást arra, hogy ne nehéz szívvel kelljen lecserélnem – a munka miatt ugyanis muszáj lesz – a laptopomat, és a régit betenni a fiókba, ahonnan aztán valószínű, mint ahogyan az előzőt sem, ezt sem fogjuk többé elővenni, hanem az almabazar oldalán, ahol használt iphone felvásárlás is van, beveszik a készüléket és segítenek akár új eszköz beszerzésében is. Persze én a mac gépemet akartam lecserélni, ő viszont a telefonját. És mondtam neki, hogy menjünk el, nézzük meg, biztosan mindkettőnk számára tudnak mondani valami olyan ajánlatot, amitől aztán nem lesz nehéz érzés megválni az eszköztől, mert jó gazdához kerülnek. Nem hitte el hogy létezik ilyen oldal. Mondanom sem kell, hogy megmutattam neki, de akkor már nagyon vérig voltam sértődve, hogy megint gyerekként kezel és nem hisz nekem, majd megnézte, elmondta, hogy akkor ide el kell mennünk és lezárt a dolgot. Én nem hiszem, hogy ezt ne tudná máshogy kezelni, de szerintem nem akarja, és ez igen bánt engem. Nem tudom fel tudjuk-e majd ezt oldani valaha is.

A férjem sosem hisz nekem Read More »

A feleségem legújabb partnerei

Az ember, ha megtalálja élete párját egycsapásra megváltozik az élete. Nekem ez két szempontból is teljesen igaz, egyrészt hihetetlen szerelmet és tiszteletet érzek iránta, amit eddig még sosem éreztem, másrészt pedig, mivel süteménycsodákat készít, cukrászként dolgozik, rettenetes módon el vagyok kényeztetve ezen a téren. Mindent meg is tennék a feleségemért, bármiben segítem, támogatom, hiszen ki másért tenném, ha nem érte.

Nemrég meg is nyitottuk a gyerekkori kis álmának vágyát, egy pici cukrászdát, ahol egy gyönyörű kertben tudnak helyet foglalni a vendégek és elfogyasztani a tényleg házi, kézműves sütiket és kávékülönlegességeket. Nem csak a sütemények, a hely is kuriózumnak számít, mert tényleg egy nagyon idilli, gyönyörű kis kertet sikerült kialakítani, ahol a gyerekes családok, a fiatal párok és az idősebb korosztály is tud találni egy-egy kis zugot, ahol megpihenhet és feltöltődhet.

Ezeket a süteményeket már rendelésre is szállítjuk, és bizony ehhez kellett egy weboldal, és hát persze tökéletes fotók hozzá. Az ételfotózás nem egy könnyű terület, rá kellett jönnünk, hogy mi próbálkozhatunk a tökéletes vagy jó képek elkészítésével, nézhetünk több száz videót hogyan is kell jól csinálni az ételfotó képeket, de nem fogunk sajnos tudni olyan minőséget produkálni, ami számunkra is megfelelő lenne és a helyhez és persze a weboldalhoz is illene.

Hála a jó égnek, én azonban megtaláltam a tökéletes partnert a feleségem számára, mert a fotoda csapata hihetetlen gyönyörű képeket készít, lelkes és segítőkész, aranyos szakemberekből áll, akik nagyon rugalmasak és hatalmas élmény velük együtt dolgozni. Ezek a képek igazán szépek és méltón képviselik ezeket a nagyon finom süteményeket és a helyet, ami tárt kapukkal várja a feltöltődni vágyókat, és persze a gyönyörű feleségemet. Örülök, hogy ezzel hozzá tudtam járulni az álmai megvalósításához és sikerei eléréséhez, ha már sütni nem tudok.

A feleségem legújabb partnerei Read More »