Kilábalás a válságból

Az ember életében vannak olyan időszakok, melyek nem hogy a várt eredménnyel vagy a folyamatos fejlődéssel nem kecsegtetnek, hanem bizony iszonyat nagy kihívás elé állítják az embert, hiszen akár minden összedőlhet, megszűnhet a munkahely, összeomolhat a család, véget érhet egy kapcsolat, de fel kell állni és tovább kell menni, ha épp arra van szükség, akkor bizony újra kell építeni az egész életet.

Én azt gondoltam, hogy ilyen időszakok nem sok ember életében adódnak, de rá kellett jönnöm ahogyan a saját példámról beszélgettem a barátokkal, ismerősökkel, hogy bizony ez mindenki életében előfordul, a szerencsétlenebbek életében akár többször is, csak nem igazán beszélnek róla, igyekeznek túllépni rajta és ténylegesen újra építeni az életet. Ebből kifolyólag például egy barátomnál azt sem tudtam, hogy ő már volt nős, csak elég gyorsan elvált, és éppen ezért nagyon kevesen tudják az életéből, így mindenki azt gondolja, hogy neki nem volt még része vagy szerencséje ebben.

Én is hasonló cipőben jártam nem olyan régen, hiszen összedőlt körülöttem minden. A munkahelyem megszűnt és hiába keresgéltem, nem igazán leltem rá semmi olyanra amit szivesen csináltam volna és ami anyagilag is megfelelő lett volna, a párom pedig egészen egyszerűen elhagyott, így egyedül találtam magamat, és mivel az ő házában éltünk, ezért még a lakhatásom sem volt megoldott. Ekkor pedig gondoltam egy nagyot, és úgy döntöttem, hogy Budapest területén fogok elkezdeni keresgélni, és egy szoba bérlés segítségével a költségeimet alacsony szinten igyekszem tartani az elején, amíg nem találok olyan munkát, ami minden téren megfelelő lesz számomra. A kiadoszobabudapest.hu oldalon pedig rengeteg gyönyörű kiadó szoba állt a rendelkezésemre, és nem mellesleg a keresgélésben hihetetlen nagy segítség volt ez a kis csapat, vagyis a tökéletes szolgáltatásra leltem a Global Best Property Zrt. csapatának személyében. Mindenkinek csak javasolni tudom hogy keresse fel ezt a kis csapatot ha segítségre van szüksége kiadó szoba vagy szoba bérlés kapcsán, mert náluk jobban senki sem fog tudni a segítségére lenni, ebben biztos vagyok.

Leave a Comment