Az első éles feladat

Nem is olyan régen úgy döntöttem, hogy négy éve dolgozok egy olyan cégnél, akik nem csak hogy nem értékelik a munkámat, de semmilyen fejlődési lehetőséggel, előmenetellel, motivációval nem tudnak szolgálni számomra, ezért tovább állok, és keresek egy új lehetőséget a munkapiacon. Keresgélni kezdtem, és elég gyorsan úgy döntöttem, hogy keresek egy tanácsadó céget, akik nem csak tanácsot adnak számomra, hogy merre induljak el, de keresgélni is segíteni fognak. Ez nagyon hatásosnak bizonyult, hiszen immáron lassan három hónapja ennél a multinacionális vállalatnál töltöm a napjaim. Nem mondom, hogy ez a terület nem jelent kihívást számomra, hiszen a vezérigazgató asszisztenseként számos új feladat és szituáció szakadt a nyakamba, de igyekszem mindegyiket a legjobb tudásom szerint, maximális tökéletességgel megoldani.

Az első nagy feladatom épp most zajlik, mert nemsokára egy nagy kiállításon fog részt venni a cég, ahol nem csak minden nagy konkurencia, de a lehetséges partner jelöltek is felsorakoznak a már meglévő vásárlók mellett. Nagyon fontos tehát, hogy jól sikerüljön az egész kiállítás. Éppen ezért egy egyedi mintájú, saját lenyomatos pólót készíttetünk erre a napra. Ez pedig az én feladatom. A minta már elkészült, és meg is találtam a tökéletes kivitelezőt is. A https://himezd.hu/ csapata nem csak a képek és a vélemények alapján tűnik tökéletes partnernek a nagy mennyiségű, de egyedi mintájú pólók lenyomatának elkészítésében, de nagyon lelkesek és segítőkészek is. Már az első kapcsolatfelvétel alkalmával biztos voltam benne, hogy tökéletesen fogunk tudni együtt dolgozni, és ebben hála a jó égnek nem is kellett csalódnom. Remélem minden tökéletes lesz a nagy napon, egyben pedig biztos vagyok, a pólók mindenki tetszését el fogják nyerni, és így én is valószínűleg dicsérettel zárom majd életem első nagy kiállításának feladatát. Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a kis csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy a jövőben is várni fognak rám hasonló feladatok, és abban is, hogy őket fogom partnernek választani ezekhez.

Leave a Comment